Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyszerűbbé válhat az örökbefogadás

Körülbelül 1500 gyermekre váró házaspár és mintegy 2000 örökbefogadásra váró gyermek van ma Magyarországon – mondta Rónaszékiné Keresztes Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a köztévé Ma reggel című műsorában, csütörtökön.


Dátum: 2013-01-31 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:45.325457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rónaszékiné Keresztes Mónika az m1 Ma reggel című műsorában

['\n\t\t\n\t\tRónaszékiné Keresztes Mónika kiemelte: az örökbeadók számára is fontos, hogy biztonságban tudják gyermeküket, szavai szerint ebben is segíthet a folyamat egyszerűsítése. A képviselő újdonságként említette, hogy a 3-10 éves kor közötti örökbe fogadott gyermekekkel az egyik szülő fél évig otthon maradhat, hogy könyebb legyen a gyermek beilleszkedése az új környezetbe.', 'A fideszes politikus elmondta azt is, hogy az örökbefogadás újraszabályozása a Magyary-program részeként 2012 tavaszán indult, és várhatóan fél éven belül válik teljessé a vonatkozó jogszabálycsomag. Kopp Mária kutatásaira utalva Rónaszékiné Keresztes Mónika rámutatott, hogy a teljes családban való lét mind a gyermekekre, mind a szülőkre egészségmegőrző hatást fejt ki. Az örökbefogadási statisztikákat érintő kérdésre válaszolva, a fideszes képviselő elmondta: jellemzően gyermektelen párok fogadnak örökbe, de van példa arra is, hogy saját gyermekek mellett is vállalkoznak rá.

']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 719, 'source_type': 'media', 'source_id': 9909, 'target_type': 'article', 'target_id': 124542, 'relation_type': 'describes'}