Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hende: Hétmilliárddal nőtt az idei honvédelmi költségvetés

Hétmilliárd forinttal nőtt az idei honvédelmi költségvetés a tavalyihoz képest - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az éves feladatszabó állománygyűlésen a fővárosban.

Dátum: 2013-01-31 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:45.738973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

 A miniszter közölte: 2013-ban három százalékkal magasabb összegből, összesen 241 milliárd 367 millió forintból gazdálkodhat a tárca, amely a GDP 0,8 százalékának felel meg.

Hende Csaba emlékeztetett a kormány vállalására, hogy 2015-ig garantálják a honvédelmi költségvetés nominális összegének szinten tartását, ezt követően pedig évente a GDP 0,1 százalékával növelik.

Hende Csaba szerint 2013-ban Magyarországot felkérhetik Szlovénia légterének védelmére, amit a Gripen harci repülőgépekkel végezhetne a honvédség, és szeretnék elérni azt is, hogy a katonai repülőtereket ezután civil gépek is használhassák.

A miniszter a közelgő választási időszakra utalva azt mondta: továbbra sem tűrnek semmiféle "pártoskodást vagy kampányolást" a minisztériumban, a honvédelem ugyanis "nemzeti ügy".

Kapcsolódó elemek