"A balliberálisok öncélú kísérleti tereppé tették az oktatást"
Háromezernél több bezárt iskola és cserbenhagyott falu, több tízezer elbocsátott vagy megalázott pedagógus, megcsapolt bérek, semmivé lett szakmunkásképzés, gyakran értéktelen diplomák, segélyezettek tömegei – ez maradt azután az oktatáspolitika után, amelynek újraindítását tervezgeti ma együtt a baloldal - emlékeztet csütörtöki közleményében Pósán László, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dátum: 2013-01-31 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:49.386097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország nem kér többet ebből - szögezi le, hozzátéve: a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette balliberális erők tönkretették és öncélú liberális kísérleti tereppé tették a magyar oktatást, amelyben sokféle érdeket tartottak szem előtt, csak éppen a gyermekek, a pedagógusok, a szülők érdekeit nem.
A fideszes képvielő kiemeli: százmilliárdokat vontak el az oktatásból, szétverték a kéttannyelvű iskolákat és a szakképzést. "Az ész nélküli pénzelvonások miatt iskolák már megindított fejlesztését kellett leállítani, és az oktatási intézmények választhattak: a gyerekek ebédjén vagy a pedagógusok bérén spórolnak-e. A pedagógusoknak, az iskoláknak és az azokat fenntartó településeknek nem maradt más, csak a vegetálás és az összeomláshoz vezető biztos út" - jegyzi meg.
Teljes közönnyel tűrték, hogy minden ötödik gyermek funkcionális analfabétaként hagyja el az iskolapadot, fiatalok tömegei pedig szakma nélkül vagy a munkaerőpiacon fabatkát sem érő diplomával végezzenek, és növeljék a munkanélküli fiatalok táborát - hangsúlyozza, hozzátéve: akkor nem az volt a kérdés, hogy elég jó-e az oktatás, hanem az, hogy egyáltalán lesz-e még oktatás, lesznek-e még pedagógusok, lesznek-e még jó szakemberek Magyarországon. A Gyurcsány-Bajnai szövetség egyszer már tönkretette a magyar oktatást, az ő szájukból rendkívül hiteltelenek hangzik mindenfajta kioktatás - zárul a közlemény.