Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb két borsodi település szabadult meg adósságától

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő és Arló is megszabadult az összesen mintegy 120 millió forintos adósságától a kormány konszolidációs programjának köszönhetően - jelentette be Szendrőn Riz Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke csütörtökön.

Dátum: 2013-01-31 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:53.796569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A politikus szerint a magyar önkormányzatiság egyik jelentős állomásához ért el a kormány, azzal, hogy nem hagyta tovább tolni a települések elmúlt nyolc évben felhalmozott "adóssághegyét". Az önkormányzatok többségének a tartozások jószerivel a mindennapi működést és az alaptevékenységét is gátolta - tette hozzá, megjegyezve: a települések többsége a fejlesztések finanszírozása miatt bocsátott ki kötvényt korábban, ám időközben olyan feladatokat is megkaptak a korábbi kormányoktól, amelyekhez nem társítottak normatív támogatást.

Riz Gábor emlékeztetett arra, hogy a kormány az ötezer lélekszám alatti települések adósságait teljes egészében átvállalta, az e fölötti lakosú városok adósságának pedig 40-70 százalékát. A kormány Szendrő több mint 69 millió, míg Arló csaknem 51 millió forintos adósságát vállalta magára.

Kapcsolódó elemek