Bővülnek az onkológiai kezelésre szorulók terápiás lehetőségei
Bővülnek az onkológiai kezelésre szorulók terápiás lehetőségei, a Hepatitis C vírus okozta megbetegedésekre pedig új, korszerű készítmény válik elérhetővé - az erről szóló rendeletmódosítások a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelentek meg.
Dátum: 2013-01-31 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:55.757921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségügyi államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: terápiás felülvizsgálatukkal összefüggésben "több területet érintő gyógyszerbefogadás és indikációbővítés szolgálja a hatékony betegellátást a jövőben". Mint kifejtették: a fekvőbeteg-ellátásban használt, úgynevezett tételes elszámolású gyógyszerek finanszírozásba való befogadásának, alkalmazásának és elszámolásának általános eljárási szabályai is megváltoznak.
A korszerű, célzott, úgynevezett biológiai terápiák eredményessége érdekében a rendelet pontosan meghatározza az alkalmazáshoz szükséges "diagnosztikai vizsgálatokat, labor- és molekuláris genetikai paramétereket". Egyes biológiai terápiák esetében pedig új, úgynevezett eredményességalapú (a gyógyulással, illetve túléléssel arányos) gyógyszer-támogatási rendszer lép életbe.
A tüdődaganatok kezelésére is elérhető lesz új készítmény a fekvőbeteg-ellátásban. A vastagbél és végbél rosszindulatú daganatának, a gyomorráknak a kezelésében, valamint a prosztatarák és a méh jóindulatú, de vérzést okozó és a várandósságot veszélyeztető gyakori daganatának, a fibrómának a kezelésére is új készítményeket támogatnak a jövőben. A koraszülött gyerekek egyes halálos kimenetelű vírusfertőzésének megelőzése érdekében új oltóanyagot biztosítanak, és szélesednek a terápiás lehetőségek a hematológia, reumatológia, továbbá a fekélyes vastagbélgyulladás területén is.
A járóbeteg-ellátásban a Hepatitis C vírus okozta megbetegedésben szenvedőket két új készítmény is segíti a jövőben - hangsúlyozta az államtitkárság, megjegyezve, hogy az így elérhetővé váló úgynevezett hármas kombinációs kezeléssel jelentős előrelépés történik a terápiásan leginkább rászoruló betegek gyógyítása érdekében.