Gazdasági együttműködésről is tárgyal Kövér László Srí Lankán
A kétoldalú kapcsolatok erősítéséről, a gazdasági együttműködés bővítéséről, valamint a turizmus fejlesztéséről tárgyal Kövér László Srí Lanka-i látogatásán - tájékoztatta az Országgyűlés sajtóirodája csütörtökön az MTI-t.
Dátum: 2013-02-01 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:43:58.644205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés elnökét - aki január 29-én utazott el Srí Lankára, és február 5-ig tartózkodik a dél-ázsiai országban - Colombóban fogadta Mahinda Radzsapaksze köztársasági elnök. A házelnök megbeszélést folytatott Gamini Laksman Peirisz külügyminiszterrel, valamint a gazdaságfejlesztési miniszterrel is.
Kövér László tárgyalópartnerei konkrét programok megvalósítását szorgalmazták a víztisztítás, a hulladékfeldolgozás, a gyógyszeripar, az emberi erőforrás fejlesztés, az oktatás és a turizmus terén, melynek fejlesztését a Srí Lanka-i kormány kiemelten kezeli. A szigetország külügyminisztere és Kövér László egyaránt támogatta közvetlen légi járat beindítását Budapest és a Srí Lanka-i főváros, Colombo között - olvasható a közleményben.
Az Országgyűlés elnöke látogatása első napján megtekintette azt a két vízkezelő művet, amelyek felújítása érdekében a magyar kormány 51 millió euró értékű kötött segélyhitelről szóló szerződést írt alá 2007-ben. A házelnök csütörtökön pedig felkereste azt az árvaházat, amelyet a 2004-es szökőár károsultjainak megsegítése érdekében a Baptista Szeretetszolgálat bővített ki magyarországi adományokból.
Kövér László látogatása hátralévő részében felkeresi a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett óvodát és a Baptista Szeretetszolgálat által épített HELP falut, fogadja őt a Srí Lanka-i parlament elnöke, és részt vesz az ország függetlenségi évfordulóján megrendezendő ünnepi rendezvényen is.