Fazekas: Kiemelendő a békéscsabai példa
Az élelmiszer-forgalmazásban a helyi termelésből származó értékesítés aránya már 10-12 százalék, s közben a magyar élelmiszerek aránya a belső értékesítésben 70 százalékról 75 százalékra nőtt - mondta a vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, egy szakmai fórumon.
Dátum: 2013-02-01 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:03.747799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fiatal gazdák tevékenysége nélkül nem képzelhető el a magyar mezőgazdaság fejlődése - hangoztatta Fazekas Sándor a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - Agrya által szervezett Vesd bele magad program évértékelő konferenciáján. Elmondta: a családi gazdaságok számára a közvetlen értékesítésen keresztül megnyílt a magyar élelmiszerpiac, amelynek sok eredménye közül kiemelendő a békéscsabai példa, ott 150 kolbászkészítő manufaktúra működik.
A helyi termelésből származó értékesítés folyamatát segítő intézkedések közül első helyen a szabályozás egyszerűsítését említette a miniszter, amely például lehetővé tette, hogy egy családi ház melléképületében is lehet élelmiszer feldolgozásba kezdeni. Egy másik szabálymódosítás a piaci árusítást egyszerűsítette, így a település megyéjében 40 kilométeres körzetben és a fővárosban lehetővé vált a helyi élelmiszertermékek értékesítése, ezt példázza a Kossuth téren jelenleg is minden pénteken működő árubemutató és piac. Harmadikként említette Fazekas Sándor a helyi termékek értékesítésének bekapcsolását a gyermekétkeztetésbe és a vendéglátásba, ami azt jelenti, hogy a közvetlenül a helyi termelőktől vásárolhatnak például a gyermekétkeztetési intézmények.
A természet világának megismerése egyre nagyobb szerepet kap a magyar oktatásban
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a természet világának megismerése egyre nagyobb szerepet kap a magyar oktatásban, a 2006-ban indult zöld óvoda programhoz több mint 500 intézmény csatlakozott, s az ökoiskolák száma is hasonló.
Az idei Vesd bele magad program keretében a kisiskolás gyerekek vetőmagot kapnak, hogy azt otthon, a saját konyhakertben elvessék, majd a terméket a család felhasználja, elfogyassza. A vetőmagosztás célja, hogy felhívják a gyerekek figyelmét, miszerint a friss élelmiszerek, zöldségek különösen nagy anyagi befektetés nélkül, otthon is előállíthatók.
Az általános iskolákat egy-egy fiatal gazdálkodó segíti, ha szakmai támogatásra van szükségük. A szövetség már 2011-ben létrehozott egy weboldalt a www.vesdbelemagad.hu címen, ahol a növényekkel kapcsolatosan termesztési információkat helyeztek el a gyerekek számára is érthető formában. A weboldalon keresztül szakemberektől is lehet kérdezni.