Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balog: Használjuk a nemzeti érzést, és építsünk az alapra

Együttműködést ígért az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének a magyar kormány képviseletében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.


Dátum: 2013-02-01 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:07.224153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balog Zoltán köszöntőbeszédében azt mondta, Kató Béla eddigi élete olyan alap, amelyre lehet építeni. "Használjuk az anyagi eszközöket, a politikát, a közjogi összetartozást, a gazdaságot, használjuk a nemzeti érzést, és építsünk az alapra" - jelentette ki a lelkészként is bemutatott miniszter.

A tárcavezető a román kormány képviseletében jelen lévő Victor Opaschi államtitkárhoz is szólva a megrekedt ingatlan-visszaszolgáltatásra is utalt. Felajánlotta együttműködését ahhoz, hogy az erdélyi reformátusoknak ismét rendelkezésükre álljanak az egykori diktatúra által elrabolt eszközök.

Kapcsolódó elemek