"Minden épeszű ember örül a rezsicsökkentésnek"
Az MSZP a rezsicsökkentés kapcsán is a gyűlöletkampány eszközeihez nyúlt – jelentette ki Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője, pénteki sajtótájékoztatóján a szocialisták kritikájára reagálva. Csepel polgármestere ugyanitt szólt arról is, még az év első felében kidolgozzák a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak csökkentésére vonatkozó javaslatot.
Dátum: 2013-02-01 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:09.142132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Többen jelezték, hogy nehezen érthetőek a számlák, ennek érdekében kormányrendelet szabályozza majd a számlaképet. Ennek átláthatóbbnak, az átlagember számára egy perc alatt érthetőnek kell tűnnie a jövőben – emelte ki.
Ha az alapdíjemelés nem felel meg a jogszabályban foglaltaknak, akkor az semmisnek minősül - reagált arra a felvetésre, hogy van néhány olyan szolgáltató, amelyek decemberben alapdíjat emeltek. Hangsúlyozta, a Magyar Energia Hivatalnak tudnia kell erről a döntésről.