Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óriás levél Sopronból az EU központjába

Szájer József, a parlament európai integrációs ügyek bizottságának fideszes elnöke indította szimbolikusan útjára szerdán Sopronban azt az óriási méretű levelet, amelynek címzettje az Európai Unió központja.


Dátum: 2002-03-21 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:49.596859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A levéllel Magyarország polgárai juttatják kifejezésre csatlakozási szándékukat az Európai Unióhoz.

A 4 és fél méter széles, több mint 8 méter hosszú borítékra eddig már 30 ezer bélyeget ragasztottak az akció résztvevői; ezzel a gesztussal fejezték ki, hogy támogatják Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását.

A kezdeményezés Sopronból indult, időközben a város határain jócskán túl nyúló mozgalommá terebélyesedett.

- A levél üzenete világos: látványos megnyilatkozása a civil akaratnak, hogy mielőbb az Európai Unió tagjává válhassunk - hangoztatta Szájer József az Európa Fórum elnevezésű rendezvényen.

A fideszes politikus rámutatott: a kezdeményezés azt is megmutatja, hogy az európai uniós csatlakozás nem csak a politikusok, a diplomaták ügye, hanem az érintett ország minden állampolgáráé is.

Elmondta: Pat Coxnak, az Európai Parlament elnökének címzik a levelet, amely a tervek szerint május-június folyamán jut el Brüsszelbe vagy Strasbourgba, esetleg az Európai Unió mindkét központjába.

Szájer József kijelentette: az Európai Unió Magyarország által gazdagabbá válik.

- Értékeinket kell bevinni és egyúttal érdekeinket megjeleníteni - hangoztatta.

Célként fogalmazta meg, hogy Magyarország 2015-ig utolérje az Európai Unió tagországainak átlagos szintjét gazdasági értelemben.

- Ezzel közel félévszázados lemaradásunkat pótoljuk 10-15 év alatt - mondta Szájer József.

Kapcsolódó elemek