Romániában csökken a munkanélküliség
Már az ötödik hónap volt június az idén, amikor csökkenést mutatott a munkanélküliek aránya Romániában. Júniusban 7,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta és 663,6 ezer aktív korú az állástalanok száma az országban.
Dátum: 2003-07-28 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:27.092753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közel 29 ezerrel kevesebb regisztrált munkanélküli volt Romániában júniusban, mint májusban és az egy évvel korábbihoz jelentősen javult a helyzet, hiszen akkor még 929,7 ezres munkanélküli sereget mutattak ki a statisztikák, bár az aktív lakosság változatlan létszámából számították. Jelenleg a dolgozók száma 9,3 millió körül van - írja a Reuters. Szakértőkre hivatkozva azt jósolja, hogy augusztusra a munkanélküliségi ráta 7 százalék alá kerülhet, mert a nyári szezonban az építőipar és a turizmus az átlagosnál több foglalkoztatottra tart igényt. A gazdaság is gyorsan növekszik, erre az évre 4,8 százalékos fejlődését jósolják a tavalyi 4,9 százalék után.
MTI - fidesz.hu