Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stabil, működési hiány nélküli Zalaegerszeg költségvetése

Stabil, biztonságos, működési hiányt nem tartalmazó költségvetést fogadott el Zalaegerszegen a közgyűlés - mondta Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester pénteken sajtótájékoztatón.

Dátum: 2013-02-01 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:10.887487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kiemelte, hogy a város önkormányzata hosszú évek óta működési hitel nélkül gazdálkodik, ezért nem volt szükségük adósságkonszolidációra. Mindezt figyelembe véve a kormányzat 800 millió forint támogatásban részesítette a várost. Az összeg felhasználásával sikerült biztonságos, hiány nélküli, többmilliárdos fejlesztést tartalmazó költségvetést összeállítani - ismertette Balaicz Zoltán.

A zalaegerszegi közgyűlés 12 milliárd forintos főösszegű költségvetést fogadott el csütörtökön. Az önkormányzati intézményrendszer fenntartása és működtetése 6,2 millió forintba kerül, fejlesztésekre, felújításokra mintegy 700 millió forintot fordít a város, amely kiegészül a pályázati önrészekkel. A tervek szerint a város többek között az ivóvíz minőségének javítására, a felsőoktatás fejlesztésére, kerékpárutak kiépítésére nyújt be pályázatokat. Ha a pályázatok sikeresek lesznek, a városban mintegy 8 milliárd forint értékű fejlesztés, beruházás valósulhat meg - hangsúlyozta az alpolgármester.

Kitért arra is, hogy az elmúlt évekhez képest a költségvetést jelenősen befolyásoló tényezőt jelentett, hogy januártól az oktatási intézmények a normatív támogatással és a létszámkerettel együtt állami fenntartásba kerültek, ugyanakkor pedig az önkormányzathoz került a megyei könyvtár és a múzeum működtetése.

Balaicz Zoltán elmondta: a kormány által kiemelt járműipari térségnek nyilvánított Nyugat Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ létrehozott egy nonprofit szervezetet. A kft. feladata lesz a kormányzattal egyeztetett programok megvalósításának koordinálása, kapcsolattartás a cégekkel, az oktatási, szakképzési programok megvalósítása. A nonprofit kft.-ben Zalaegerszeg 26 százalékos alapítói hányaddal, mintegy 780 ezer forintos törzstőkével vesz részt.

Kapcsolódó elemek