Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Havasboldogasszony nagybúcsú Szegeden

Jubileumi Havasboldogasszony nagybúcsút tartanak az 500 évvel ezelőtt felszentelt szegedi alsóvárosi Ferences templomban a hét végén. Az eseményről hétfőn sajtótájékoztatót tartottak. "A kétnapos vallási ünnepre 8-10 ezer hívőt várunk az ország minden tájáról, valamint Kárpátaljáról és a Vajdaságból" - mondta el a rendházban Horváth Pál Achilles plébános. a búcsújárás először az 1920 után más országokba került magyarok számára vált lehetetlenné, 1948 után pedig a vallásellenes hangulat és politika gátolta.


Dátum: 2003-07-28 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:27.414460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatása szerint a szombaton délutáni szentmiséken a gyermekekért és az ifjúságért, vasárnap az elhunyt szerettekért, az édesapai, az édesanyai és a papi hivatásokért, valamint a családokért imádkoznak. A betegekért és a szenvedőkért bejárandó fáklyás keresztút szombaton éjjel 11 órakor indul Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök vezetésével.

Achilles atya elmondta, hogy a jubileum alkalmából tűzzománc kegyképet, bronz és ezüst érmét készítettek, ezek megvásárolhatók. Vasárnap délelőtt a templom előtt a hívek a jubileumi emblémát megörökítő postai bélyegzést vehetnek igénybe. A plébános közlése szerint a két napra érkezők közül 150 embernek egyszerű szállást tudnak biztosítani szombaton éjszakára.

Achilles atya elmondta, hogy a szeged-alsóvárosi Havasboldogasszony-Haviboldogasszony néven is ismert búcsú a Délalföld legrégebbi és letjelentősebb búcsú ünnepe, amelynek a régió a legszebb gótikus temploma ad otthont. A Szögedi Segítő elnevezésű kegykép tiszteletének kezdetét az 1500-as évek közepére teszi a hagyomány.

A legenda úgy szól, hogy a Mária-képet a mohamedán törökök elől a templom közelében lévő Csöpörke tóban rejtették el, pár évvel később azonban éppen egy török katona találta meg, és átadta a ferences szerzeteseknek. "A Szögedi Segítő közbenjárásának több csodás eseményt, számos csodálatos gyógyulást tulajdonítanak" - mondta a plébános.

Tájékoztatása szerint a búcsújárás először az 1920 után más országokba került magyarok számára vált lehetetlenné, 1948 után pedig a vallásellenes hangulat és politika gátolta. "A rendszerváltozás után ismét szabadon és minden korlátozás nélkül gyakorolhatjuk hitünket, látogathatjuk szent helyeinket" - közölte a plébános. Hozzátette, hogy a múlt évben 5 ezer hívő kérte Szűz Mária közbenjárását az alsóvárosi búcsúünnepen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek