Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány a Magyar Turizmus Zrt.-nek 1,2 milliárd forintot csoportosított át

A kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból a Magyar Turizmus Zrt. marketing tevékenységére 1,2 milliárd forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el elszámolási, a fel nem használt részre visszatérítési kötelezettséggel.


Dátum: 2013-02-01 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:14.853885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint az átcsoportosítást a 2013. évi központi költségvetésről szóló 2012. évi költségvetési törvény alapján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet Hazai fejlesztési programok alcím, turisztikai célelőirányzat javára, illetve a Miniszterelnökség fejezet rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére kell végrehajtani.

Az átcsoportosításért a nemzetgazdasági miniszter, az elszámolásért és a visszafizetési kötelezettség teljesítéséért a nemzeti fejlesztési miniszter a felelős.

Az átcsoportosítás lezárásának, a teljes elszámolásnak a határideje 2013. december 15.

Kapcsolódó elemek