Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyes Mesterházy kapkodása

A szocialista párt elnöke elfelejtette arról tájékoztatni a magyarokat, hogy egy elkapkodott és megfontolatlan, a többség véleményével ellentétes, gyors euróbevezetés iszonyú megszorításokkal, áremelkedéssel, brutális infláció-megugrással, növekvő munkanélküliséggel és a vállalkozások terheinek aránytalan növekedésével járna – fogalmazott Kocsis Máté Puskás Imrével tartott szombati sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-02-02 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:17.744117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kocsis Máté és Puskás Imre sajtótájékoztatója

A lakosság többsége szerint 2018 után lenne időszerű megkezdeni a csatlakozási folyamatot az eurózónához, a 2014-2018 közötti kormányzati ciklusban még nem - derül ki a Századvég felméréséből. A megkérdezettek 58 százaléka azon az állásponton van, hogy az eurót biztonságosabb lenne 2018 után bevezetni, és mindössze 27 százalékuk mondja, hogy 2018 előtt is lehet ennek létjogosultsága, 15 százalék nem válaszolt, illetve nem tudja a választ.

Puskás Imre hangsúlyozta, Mesterházy Attila többek között most azért mondhatott nagyot, mert az Orbán-kormány úgy vezeti az országot, hogy az eurócsatlakozás feltételei egyre közelebb vannak. Az államháztartási hiány 3 százalék alatt van, az államadósság is folyamatosan csökken, és a további feltételek teljesítéséhez is viszonylag közel jár már újra Magyarország – sorolta. Jelenleg viszont biztos, hogy nem szolgálná Magyarország érdekét egy nagyon gyors és elkapkodott csatlakozás az euróövezethez, ezért azt nem is támogatjuk – szögezte le a fideszes politikus.

A magyar gazdaság teljesítménye sikertörténet

Az MSZP-s Kovács László szombaton azt mondta: az adatok nem támasztják alá Orbán Viktor miniszterelnök szavait, aki Brüsszelben sikertörténetnek nevezte a magyar gazdaság eredményeit. Számos olyan területet tudunk felmutatni, ahol nagyon jelentősen előre léptünk. Csökken az államadósság, az államháztartás hiánya tartósan 3 százalék alatt van, a foglalkoztatottak száma folyamatosan nő. Nem kétséges, hogy a magyar gazdaság teljesítménye sikertörténet – reagált a szocialista politikus szavaira a sajtótájékoztatón Puskás Imre. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy uniós összefüggésben Magyarország nem tér el az átlagtól, az EU-ban a GDP-adatokat nézve ma inkább stagnálás van.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3474, 'source_type': 'media', 'source_id': 9919, 'target_type': 'article', 'target_id': 124620, 'relation_type': 'describes'}