Mobil-kartell: a Westel megtámadja a GVH-határozatot
A Westel Mobil Távközlési Rt. nem tanúsított piaczavaró magatartást, nem állapodott meg kartellárban, ezért nem fogadja el a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának hétfői büntető határozatát, és bíróságon támadja meg azt - fejtette ki Sugár András, a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-07-28 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:28.056172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sugár András elmondta, a Westel nem fizeti ki a bírságot, mivel a bíróságtól kérni fogja az összeg kifizetésének elhalasztását. "A Westel kezdettől a verseny híve, és soha nem követett el olyan magatartást, amely a piac működésére zavaróan hatott volna" - szögezte le Sugár András.
Sugár András emlékeztetett arra, hogy a versenytanács döntésében az a feltételezés nyilvánul meg, hogy a Westel elkövethetett valamit. Hozzátette, ez azonban nem így van, mivel a Westel minden tevékenységét jó piaci versenyzőként és ügyfélbarát cégként végzi. A vezérigazgató elmondta, hogy a határozat írásos változatát még nem kapták meg. Kifejtette: a szöveget tanulmányozni fogják, és ezt követően teszik meg a szükséges lépéseket, és fordulnak bírósághoz.
Sugár András sajnálatosnak tartotta, hogy gyanú vetődött a mobil távközlési cégekre, és úgy vélte, a jövőben el kellene kerülni ilyen szituációk kialakulását. A vezérigazgató elmondta, a Westel felkészült az ügy további folytatására. Hozzátette, a Westel korábban már nyert pert igaztalan döntések kapcsán.
MTI - fidesz.hu