Két és fél milliárd forintból újul meg Szekszárd belvárosa
Két és fél milliárd forintos európai uniós beruházással 2014 márciusára újul meg Szekszárd belvárosa - jelentette be a város polgármestere hétfőn Szekszárdon.
Dátum: 2013-02-04 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:25.051328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth István (Fidesz-KDNP) a projekt nyitó rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón közölte: ez év júniusában készül el a város történelmi főterének ősszel elkezdett rekonstrukciója, és ekkor kezdik meg az új piactér kialakítását. A kiemelt beruházáshoz 1,7 milliárd forint uniós támogatás mellé 300 millió forintos önerő-kiegészítést nyújt a kormány, ezzel biztonságosan befejezhető a projekt - tette hozzá.
Az átalakítással a Béla király téren megszűnnek a parkolók, a vármegyeháza kertjét megnyitják a tér felé, és felújítják a tér sétányait. A belvárosban forgalomkorlátozással járó rekonstrukció jelenleg a közműépítés szakaszában tart, márciusban fejeződik be. Az új, fedett piacteret költségcsökkentés és statikai problémák miatt áttervezték. A város vezetőjének ismertetése szerint a legfontosabb változás, hogy az új komplexumban, amelynek kereskedelmi, közösségi és kulturális szerepet szánnak, nem készül el a 400 millió forintos többletköltséget jelentő mélygarázs.
A polgármester kitért arra: 2013. májusban a kivitelezők várhatóan átadják a 2,2 milliárd forintos Agora-projekt keretében újjáépülő Babits Mihály Művelődési Házat és a Művészetek Házát is.
A szekszárdi vármegyeháza már befejeződött, 850 millió forintos felújításával együtt 2014-ig 5,5 milliárd forintot fordítanak városfejlesztésre Szekszárdon - mondta Horváth István.