Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A felsőoktatást a balliberális kormányok taszították gödörbe

A felsőoktatást a szocialisták és a szabaddemokraták taszították gödörbe: Magyar Bálint átgondolatlanul erőszakolta ki a Bologna-rendszerű képzés bevezetését, Hiller István pedig fenntartotta ezt, hozzájárulva ahhoz, hogy a felsőoktatás színvonala, minősége gyors ütemben romoljon - reagált Pósán László a volt oktatási miniszter hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra.


Dátum: 2013-02-04 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:26.374853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlése szerint a szocialista kormányok alulfinanszírozott és hosszú távon fenntarthatatlan felsőoktatási rendszert hagytak maguk után, amelyet az átgondolatlan PPP-beruházásokkal súlyos adósságba is vertek. A pénzt nem arra költötték, amire kellett volna: az oktatás és a kutatás színvonalának megtartása, erősítése helyett felesleges kapacitások kiépítésében jeleskedtek - tette hozzá. Többek között ezért is fenntarthatatlan az a felsőoktatási rendszer, amit örökül hagytak - szögezte le.

A munkaerőpiacon gyakran értéktelen diplomák miatt a fiatalok nagy részét diplomás munkanélküliség vagy az ország elhagyásának kényszere várta - jegyzi meg Pósán László, hozzáfűzve: a szocialisták – ha rajtuk múlik – tandíjjal zárták volna és zárnák le most is véglegesen a szegényebb családok gyermekei előtt az egyetemek kapuit. Azt se felejtsük el, hogy a szocialisták miniszterelnöke volt az, aki kijelentette: el lehet menni az országból.

A Fidesz-kormány, vállalva a felsőoktatási rendszer átalakításával járó elkerülhetetlen érdekütközéseket, határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy a magyar egyetemek és főiskolák ezentúl érdemben segítsék a fiatalokat abban, hogy megtalálják számításaikat a hazai munkaerőpiacon - fogalmaz a fideszes országgyűlési képviselő. Hiller István állításával szemben, nyugodtan maradhatnak a felsőoktatásban az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött oktatók is, nem a munka, hanem a dupla juttatás (fizetés és nyugdíj egyszerre) tiltott számukra, ahogy mindenki másra is a közszférában - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek