Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Láng: Hideg időben életeket menthet az odafigyelés

A II. Kerületi Önkormányzat a hideg időszakban fokozottan figyel az idős, rászoruló és hajlék nélküli emberekre. Az önkormányzat és a II. kerületben működő Káldor Miklós Kollégium immár 10. éve, rendszeresen tart a hideg időszakban ételosztást a Széll Kálmán téren. A kollégium konyháján készített, közel kétszáz adag meleg egytálételt az idei télen immár 20. alkalommal osztották szét az intézmény diákjai, valamint az osztásban február 4-én segédkező Dr. Láng Zsolt II. kerületi polgármester.


Dátum: 2013-02-04 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:28.809368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Singer János, a kollégium igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a diákok minden alkalommal aktív részesei a karitatív eseménynek, mert érzik: valóban segítenek

rászorulókon, hiszen sokaknak ez a tál meleg étel jelenti a nap egyetlen étkezését.

Kapcsolódó elemek