Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az adóemelés tönkreteszi a turizmust

Az áfakulcsok tervezett módosítása az előzetes számítások szerint több mint 10 milliárd forintot von el jövőre a szállodáktól, éttermektől és a közétkeztetésből - közölte négy idegenforgalmi érdekvédelmi szervezet a Turisztikai Államtitkárságnak megküldött levelében.


Dátum: 2003-07-28 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:28.688701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-hez hétfőn eljuttatott levél szerint a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ), a Magyar Szállodaszövetség, az Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége (IMOSZ) és a Magyar Vendéglátók Ipartestülete úgy véli: a tervezett módosítások miatt bekövetkező áremelkedések rontják a magyar turisztikai vállalkozások versenyhelyzetét. Hiszen - mint fogalmaznak - az elmúlt évek általános turisztikai recessziója miatt a világpiacon jelentősen csökkennek az árak.

A négy szervezet meglepetéssel tapasztalta, hogy a turisztikai szakmai szervezetekkel való egyeztetés nélkül, a szakma által szükségesnek tartott javaslatokkal ellentétes, magasabb áfakulcsokat kíván bevezetni a kormányzat. "Ezek a kulcsok aláássák a turizmus és a vállalkozások versenyképességét, ellentétes az Európai Parlament irányelveivel, miszerint a szakmára a legalacsonyabb kedvezményes kulcshoz viszonylag közeli kulcs indokolt" - közölték a szervezetek.

A kormány július 16-i döntése szerint január elsejétől megszűnik a nullás áfa-kulcs, az alsó kulcs 5 százalék lesz. A jelenlegi 12 százalékos kedvezményes kulcs 15 százalékra nő, míg a mostani 25 százalékos felső kulcs 23 százalékra csökken.

A közlés szerint a szakmai szövetségek és az Országos Idegenforgalmi Bizottság a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás területén maximum 9 százalékos áfakulcsot tartanak indokoltnak. A négy szervezet úgy véli, hogy az áfakulcs-módosítások miatt a szolgáltatások körében bekövetkezett drágulás indok nélküli, amely a magyar turizmus jelenlegi helyzetében a partnerekre, vendégekre átháríthatatlan, mivel a jövő évi kiajánlások már megtörténtek.

A szervezetek levelükben felkérték Pál Béla turizmusért felelős politikai államtitkárt, hogy vizsgálják felül ezeket a korábban bejelentett intézkedéseket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek