A LIGA Szakszervezetek és az FDSZ elnökével egyeztetett Balog Zoltán
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hivatalában fogadta hétfőn Gaskó Istvánt, a LIGA Szakszervezetek elnökét és Tőrös Szilárdot, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnökét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Dátum: 2013-02-04 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:31.068972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyeztetésen a szakszervezetek képviselői az Emmi tájékoztatása szerint partnerséget ajánlottak és felvetették a stratégiai együttműködési megállapodás megkötésének lehetőségét. Balog Zoltán felajánlotta, hogy a múlt héten alakult felsőoktatási kerekasztal következő plenáris ülésen a tagok döntését fogja kérni arról, hogy az FDSZ is állandó résztvevője legyen-e a kerekasztalnak.
A felsőoktatási kerekasztalt múlt csütörtökön alakították a szakminiszternek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával korábban aláírt részmegállapodása alapján. A dokumentum egy ideiglenes mandátumú felsőoktatási kerekasztal létrehozását tartalmazza, ez a felsőoktatás finanszírozását, a hallgatói jogokat és kötelezettségeket, valamint az átalakítás átfogó tartalmi kérdéseit - többi között a rektorválasztás, képzési struktúra felülvizsgálata, felvételi eljárás, új gazdasági-pénzügyi irányítási rendszer - tekinti át.