Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emmi: 23 milliárd forinttal több jut a felsőoktatásra

A sajtóban folyamatosan látnak napvilágot olyan híresztelések, mely szerint a felsőoktatási intézmények támogatása légből kapott, hihetetlen számokkal (legújabban éppen 42 milliárd forinttal) csökken - reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a héten a témában megjelent lapértesülésekre, kedden.


Dátum: 2013-02-05 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:39.242120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tKözleményében az Emmi emlékeztet: amikor a kormány a 2013. évre közzé teszi, hogy ezzel az állítással szemben valójában milyen módon nő a felsőoktatási intézmények költségvetési támogatása, akkor a kormány ellenfelei az elmúlt évekre hivatkoznak, és kimutatják, hogy az elmúlt 5–10 év távlatában hogyan csökkent a támogatás. Azt azonban sosem teszik hozzá, hogy míg 2005–2006 fordulóján 424 000 hallgató tanult a felsőoktatásban, addig mára ez a szám 330 000 főre csökkent (ami nagyjából 25%-os csökkenés).', 'A felsőoktatás rendszerének súlyos anomáliáját és fenntarthatatlanságát jelzi, hogy a kormány ellenfelei ezt a tényt figyelmen kívül hagyva kommunikálnak számokat, állításaik során nem veszik figyelembe a saját bevételek dinamikus növekedését – mely jelentős részben a hatalmas pályázati források révén keletkezik –, és összességében képtelenek elszakadni a költségvetés folyamatos növelésének igényétől - mutatnak rá.', 'Megjegyzik: "kénytelenek vagyunk ezért visszatérni a realitásokhoz:\xa0a 2013-as költségvetési törvény 24 Mrd Ft-tal kevesebb forrást biztosít közvetlenül az intézmények számára, mint a 2012-es. Ennek ellenére továbbra is mintegy 47 Mrd Ft-os többlettámogatásról beszélhetünk, ami az alábbi tételekből jön össze: 27 Mrd Ft a tervezett PPP-beruházások kiváltásra; 10 Mrd Ft az EU-s projektek önrésze; továbbá 10 Mrd Ft az adósságkonszolidációra tervezett összeg. Ez összességében mintegy 23 milliárd Ft többletet jelent a tavalyi évhez viszonyítva."', 'A fentieken túl, szeptembertől a korábban tervezettnél több hallgatót vehetnek fel a felsőoktatási intézmények, melyek a több hallgató után plusztámogatásra lesznek jogosultak. Így elmondható, hogy minimum 23 Mrd Ft-tal több forráshoz jut\xa0a felsőoktatás 2012-höz képest - zárul a közlemény.

']

Kapcsolódó elemek