Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Jövő tavaszra már látható lesz a változás"

Józsefváros 3,8 milliárd forint támogatást nyert el a Magdolna negyed program harmadik ütemére az Új Széchenyi-tervből, a szociális városrehabilitáció közvetve 12 ezer embert érint.


Dátum: 2013-02-05 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:42.959030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: "Jövő tavaszra már látható lesz a változás"

A humántárca vezetője szerint a városrehabilitációval együtt induló képzési programok növelik az ott élők elhelyezkedési esélyeit és a VIII. kerületet úgy lehet majd bemutatni, mint a nagyvárosi városrehabilitáció jó példája.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere arról beszélt, hogy a most induló projekt megkoronázza az első két ütemet. A városrehabilitáció közvetve 12 ezer embert érint a Kálvária tér, a Teleki tér, a Dobozi tér és a Fiumei út által határolt területen, 28 száz százalékban önkormányzati tulajdonú házra és további 13 vegyes tulajdonú társasházra vonatkozik, amelyekben 1300 lakás újul meg. Emellett 50 ezer négyzetméter közterületet is felújítanak.

A kerületvezető ismertette, hogy az energiahatékonysági beruházások további rezsicsökkentést jelentenek az ott élő nehéz sorsú családoknak, s a fejlesztési forrásból mintegy 700 millió forintot fordítanak társadalmi, közösségi, bűnmegelőzési és szociális programokra.

Kocsis Máté azt is elmondta, hogy a program március 1-jén indul és bízik abban, hogy jövő tavaszra már látható lesz a változás. A társadalmi elemek 2015-ben, a fejlesztési elemek pedig 2014 augusztusában zárulnak.

A polgármester szólt arról is, hogy a mostani támogatással Józsefváros Budapest legeredményesebben pályázó kerülete, ebben a ciklusban közel 40 milliárd forint fejlesztési forrás jut a városrészbe.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 790, 'source_type': 'media', 'source_id': 9934, 'target_type': 'article', 'target_id': 124684, 'relation_type': 'describes'}