Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

1400 pályamunka az Országházról kiírt rajzpályázatra

Közel 1400 pályamunka érkezett a Lakiteleki Népfőiskola által meghirdetett, Így látom a Parlament épületét című rajzpályázatra - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden az MTI-vel.


Dátum: 2013-02-05 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:44:44.532434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az általános iskolások által készített pályázatok Magyarországról, a környező országokból, és Kanadából érkeztek - mondta Lezsák Sándor. A Lakitelek Népfőiskola vezetője hozzátette: a január 22-i feladási határidővel lezárt pályázat zsűrije a jövő héten hozza meg döntését, külön értékelve valamennyi évfolyamot. A díjazottakat február végéig értesítik, a legjobb munkák vándorkiállításon vesznek részt.

A Lakiteleki Népfőiskola 2012. novemberében hirdette meg a rajzpályázatot. A diákok küldhettek bármilyen technikával készült, legfeljebb A3-as méretű rajzot, festményt az Országházról.

Kapcsolódó elemek