"Magyarország szorgalmazza az indiai beruházásokat"
Indiával, Thaifölddel és Vietnammal tavaly már 1,1 milliárd dollár volt a kétoldalú forgalom, s a keleti nyitás politikájának jegyében zajlottak a három országot érintő tárgyalások - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős - és egyben a külgazdasági ügyeket is felügyelő - államtitkára az MTI-vel a közelmúltban befejeződött látogatás után.
Dátum: 2013-02-06 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:45:00.969186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A látogatás jól illeszkedett a keleti nyitás politikája jegyében a térség országaiban megindított gazdaságdiplomáciai offenzívába, fő célja pedig a soron következő gazdasági vegyesbizottsági ülések előkészítése, a korábbi ülésekből adódó feladatok áttekintése, valamint konkrét üzleti kapcsolatok kiépítésének elősegítése volt - mondta Szatmáry Kristóf.
A három dél-, délkelet-ázsiai ország közül Indiával a legjelentősebb a kétoldalú forgalom, becsült összege 2012-ben elérte a 632 millió dollárt. Szatmáry Kristóf hangsúlyozta: a kétoldalú gazdasági kapcsolatokon belül magyar részről kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az indiai vállalatok magyarországi tőkebefektetéseinek. Jelenleg az indiai tőkebefektetések - amelyek elsősorban gyógyszeripari, energetikai, elektronikai, és az üzleti szolgáltatások területen valósultak meg - összértéke meghaladja az 1,3 milliárd dollárt. Magyarország szorgalmazza a további indiai beruházásokat a gyártás, a szolgáltatások és a K+F projektekben való részvétel útján is.
Ami a thaiföldi gazdasági kapcsolatokat illeti, az export-import forgalom tavaly meghaladta a 400 millió dollárt. Az államtitkár úgy látja, hogy a thaiföldi autó- és alkatrészgyártás számára Magyarország távlati befektetési terület lehet, különösen autóalkatrész-gyártó cégek mutatnak érdeklődést a magyarországi termelés-kihelyezés iránt. Az elkövetkező időkben ezek a cégek jó eséllyel vonhatók be az alvállalkozói programokba. A jövőben elképzelhető thaiföldi befektetők fokozottabb érdeklődése az élelmiszeriparban, az egészségiparban, illetve a gyógyturizmusban is - tette hozzá.
A Vietnammal folytatott kétoldalú kereskedelem 72 millió dollárt tett ki tavaly. "A két ország gazdasági kapcsolatai több évtizedes, kiváló együttműködésre nyúlnak vissza, jelenleg is stratégiai partnernek tekintjük a délkelet-ázsiai országot" - mondta az államtitkár.