Külügyminisztérium: Magyarország támogatja a székely zászló használatát
A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát - tájékoztatta a Külügyminisztérium szerdán az MTI-t.
Dátum: 2013-02-06 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:45:01.368473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiemelték, hogy ezt az álláspontot Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is kifejtette, miután szerdán bekérettek a román külügyminisztériumba. A diplomata hangsúlyozta, hogy a székely zászló használatának támogatása összhangban áll a korábbi gyakorlattal, valamint a romániai és az európai uniós jogszabályokkal is.
A közlemény szerint a diplomata arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időben több olyan eset történt, amely a hatályos román jogi szabályozással ellentétes, sérti a magyar közösség jogait, ezek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja.