Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismertetik a Fidesz-KDNP frakcióülésének döntéseit

Ma zárul a Fidesz-KDNP parlamenti frakciószövetség háromnapos gyulai tanácskozása.


Dátum: 2013-02-07 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:45:03.944968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reggel még üléseznek a szakpolitikai kabinetek, majd Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője tart közös sajtótájékoztatót az évadnyitó ülésen történtekről.

A tanácskozás legfontosabb témája a további rezsicsökkentés volt, a Fidesz elnökségének javaslata szerint ugyanis tavasszal tíz százalékkal csökkenne a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díj. Ennek mikéntjéről azonban éles vita zajlott a frakcióülésen, mert több városvezető valamilyen kompenzációt szeretne a díjak mérséklése miatt az önkormányzati közműszolgáltatóknak, mondván, egy részük nem tudja kigazdálkodni a rezsicsökkentést.

Az ügy megvitatása még szerda késő este is tartott Gyulán.

Emellett szó volt az alaptörvény módosításáról is, amellyel kapcsolatban Rogán Antal már kedden jelezte: a kormánypárt javaslata nem fogja tartalmazni az előzetes regisztrációt sem 2014-re, sem a későbbi időszakra.

Kapcsolódó elemek