Az SZDSZ visszaállítaná a készülékek üzemben tartási díját
A televíziókészülékek üzemben tartási díjának ismételt bevezetését tartja szükségesnek a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány két, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) által delegált kuratóriumi elnökségi tagja, mondta el egyikük hétfőn az MTI-nek.
Dátum: 2003-07-28 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:31.483475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az SZDSZ magától értetődően viszi tovább ezt az ügyet, s ha tárgyalásokra kerül sor arról, hol lehet takarékosabbá tenni a jövő évi költségvetést, ez egy nagyon fontos pont lesz", nyilatkozta Kozák Márton. Szavai szerint a koalíciós partner szocialista párt nagy szociális érzékenységről tehet tanúbizonyságot, ha vállalja azt a konfliktust, hogy a kormány a továbbiakban nem fizeti a tehetős állampolgárok helyett is ezt a terhet. "Az általunk javasolt megoldás alkalmazása esetén csak a szegény, alacsony jövedelmű családok helyett fizetne a költségvetés" - magyarázta Kozák Márton.
A kurátor szerint a döntés megváltoztatását, "ha nem demagóg", a parlamenti ellenzéknek is támogatnia kell, miután éppen ők adtak hangot azon aggályuknak, hogy a fizetés átvállalásával a kormányzat befolyást nyerhet a közmédiumok felett.
"Több mint nyilvánvaló a hozzáértők számára, hogy a közszolgálati médiumok finanszírozása megoldatlan és változtatások nélkül megoldhatatlan", mondta Kozák Márton. Szavai szerint a szisztéma jelenleg nem áll összhangban a médiatörvénnyel. A kurátor szerint abban az esetben, ha - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is tízből mintegy hat televízió-tulajdonos róná le a díjat, azzal 21 milliárd forintot takaríthatna meg a költségvetés, a beszedés hatékonyabbá tételével pedig csak növekedne ez az összeg.
Haraszti Miklós, a szabad demokraták által a grémiumba delegált másik kurátor hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott, a felvetést "jó ötletnek" tartja és támogatja azt.
MTI - fidesz.hu