Mobilkartell: a Vodafone nem követett el jogsértést
A Vodafone semmiféle jogsértést nem követett el, ezért nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának hétfői döntésével, amely szerint a társaság elmarasztalható a piactorzítás ügyében - közölte Marchhart Pál, a Vodafone távközléspolitikai igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-07-28 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:31.803829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az igazgató hangsúlyozta: a Vodafone senkivel nem kötött semmilyen kartellmegállapodást, illetve piaci magatartását és árait senkivel nem hangolta össze.
"A Vodafone piaci térnyerésének egyetlen eszköze a versenytársakénál kedvezőbb árak alkalmazása volt, amely egyértelműen a verseny fokozását eredményezte" - mondta Marchhart Pál.
Hozzátette: a versenytanács nem bírságolta meg a Vodafone-t, mivel nem volt aktív résztvevője a piactorzításnak. Ugyanakkor elmarasztalta az ügyben, s ezért a Vodafone az írásos határozat kézhezvétele után megfontolja, hogy bírósághoz forduljon-e jogorvoslatért.
Az igazgató emlékeztetett arra: a sajtóban elterjedt találgatásokkal szemben a versenytanács soha nem vádolta azzal a mobilszolgáltatókat, hogy mesterségesen magasan tartották volna a mobil telefonhívások árát. Ellenkezőleg, a versenytanács úgy vélte: a mobilszolgáltatók azzal, hogy nem emelik bizonyos szint fölé a mobilhálózatokból a mobilhálózatokba irányuló hívások díját, a vezetékes társaságokat hozták hátrányos helyzetbe.
Marchhart Pál leszögezte: ilyen torzítást a mobil cégek nem hajtottak végre. Az igazgató közölte, hogy a versenytanács semmilyen érdemi bizonyítékot nem mutatott fel a piactorzítás hatásaira vonatkozóan, ugyanakkor figyelmen kívül hagyta a szolgáltatók meggyőző cáfoló bizonyítékait.
Marchhart Pál emlékeztetett arra is, hogy a versenytanács által most versenytorzítónak ítélt árakat annak idején a magyar állam képviseletében eljáró közlekedési hírközlési és vízügyi miniszter, mint árszabályozó állapította meg.
Úgy vélte: abszurdum, hogy a mobilszolgáltatók terhére éppen azt róják, hogy az árak felszabadítását követően nem emelték meg a jogalkotó által korábban megállapított mobil hálózatok közötti összekapcsolási díjakat.
Marchhart Pál utalt arra, hogy az a szövegrész, amelyre alapozva részben a versenytanács meghozta elmarasztaló döntését, a megállapodások preambulumának részét képezik, s nem vállalásként szerepelnek a szerződésben, csupán leírják az akkori piaci helyzetet.
A versenytanács szerint az a szövegrész, hogy a mobil mobil végződtetési díjak nem haladhatják meg a fix mobil végződtetési díjak 40 százalékát, alkalmas volt arra, hogy kartellárat állapítsanak meg a szolgáltatók. A Vodafone-t a versenytanács azért nem bírságolta meg, mivel nem volt aktív résztvevője a szerződés szövegezésének, így a piactorzításnak, csupán elfogadta a Westel és a Pannon GSM által kötött megállapodást önmagára nézve is.
Az igazgató hangsúlyozta: a versenytanács által hivatkozott szöveg sohasem szerepelt vállalásként a szerződésekben, s egyetlen mobilszolgáltató sem alkalmazta. Hozzátette: a Vodafone soha nem vállalt az árakra vonatkozó
megkötést.
MTI - fidesz.hu