Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sopron visszaállítja a mezőőri státuszt

Fejlődik a város, mégpedig egy újabb területen: a szőlőskertek, a gyümölcsöskertek és a mezők védelme érdekében Sopron városa létrehozza a mezőőri státuszokat, régebbi nevükön a csősz állásokat – ezt dr. Simon István, gazdasági ügyekért felelős alpolgármester jelentette be a Jánostelep környéki szőlősök közelében Farkas Lajos, hegyközségi elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-02-07 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188736
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:45:13.149847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közbiztonság, vagyonvédelem területén a rendőrség, a polgárőrség, a természetvédelmi őrök, az erőőrök, a közterület-felügyelők mellett a mezőőrök tevékenysége komoly előrelépés és hiánypótló intézkedés. A mezőőröknek komoly jogosítványaik lesznek: megállíthatják, elszámoltathatják, igazoltathatják a területükön tartózkodókat, szükség esetén büntethetnek is. Amennyiben szükséges a rendőrhatóság segítségét is kérhetik intézkedésre.

Nagy előrelépés a mezőőri szolgálat visszaállítása, mert a vagyonvédelmet, a szőlősök, a gyümölcsösök, a kertet, a termés, de a házak védelmét is szolgálja, egyben a rendet, az illegális hulladék felszámolását, a tűzvédelmet, a közbiztonságot is. Nemcsak egy óriási hiány betöltésére kerül sor az intézkedéssel, hanem egy ősi foglalkozást helyreállítása is megtörténik, ezzel a soproni borászok régi vágya teljesül – tette hozzá dr. Simon István.

Farkas Lajos borász, a Hegyközség elnöke megerősítette: rendkívüli megnyugtató, hogy a városnak köszönhetően a vagyonvédelem megoldódik a szőlőskertekben és a soproni és Sopron környéki kerti övezetben.  Meggyőződése, hogy hosszútávon is hasznát szolgálja a városnak, a gazdáknak, a kerttulajdonosoknak. A mezőőrök, a csőszök a hegybírók meghosszabbított karjaként végzik tevékenységüket, minden, a Hegyközség számára elengedhetetlenül fontos feladatot ellátnak.

Farkas Lajos a csőszházak elhelyezésének, a csőszök összetett munkájának ősi rendszeréről és hagyományairól is mesélt. Szigorú rend és törvények szerint működött a szőlészek, hegyközségek védelmének rendje: például szüret idején a szőlősgazdán kívül más nem is tartózkodhatott a szőlősben. Az akkori csőszök, akik  mindenkit ismertek, nagyon komoly, a most helyreállítandó jogosítványok birtokában védték a közösség a hegyközség javait és vigyáztak a biztonságra.

Kapcsolódó elemek