Folytatódik Miskolc strandjának építése
Folytatódik Miskolcon a Selyemréti Strandfürdő felújítása és bővítése, ami várhatóan a nyári főszezonra fejeződik be - mondta Kriza Ákos, Miskolc kormánypárti polgármestere csütörtökön az építkezés területén tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2013-02-07 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:45:18.500559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csaknem egymilliárd forintba kerülő beruházás az elmúlt év közepén torpant meg, amikor a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Miskolci Turisztikai Kft. felbontotta a fürdő építésére kötött szerződést a Hajdú-Ép Kft.-vel. A kft. ezt azzal indokolta, hogy a cég nem tartotta be a szerződést, és ezzel veszélyeztette a város érdekeit. A munkát egy újabb közbeszerzésen két miskolci cég, az Adeptus-H Zrt. és az Orszak-Borsod Kft. konzorciuma nyerte el.
A projekt keretében a strandfürdő területén többmedencés élményfürdő, 25 méteres úszómedence és három csúszdapálya épül. A létesítménynek 2012 júliusára kellett volna elkészülnie.