Németh: Mandátumának megfelelően járt el Füzes Oszkár
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar kormánynak alkotmányos kötelessége támogatni az autonómiatörekvéseket, ha ezt a határon túli magyarok legitim szervezetei kérik.
Dátum: 2013-02-08 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:45:21.137841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Véleménye szerint fontos fejlemény, hogy csütörtök délután telefonon egyeztetett Martonyi János külügyminiszter román kollégájával, Titus Corlateannal. A két tárcavezető megállapította, hogy a kormányok között nézetkülönbség van a székely zászló használatával kapcsolatban, Magyarország szerint törvényes a használata, Románia szerint viszont nem. Ugyanakkor a két miniszter abban is megegyezett, hogy stratégiai partnerség jegyében párbeszédet folytatnak a kérdésről - idézte fel az államtitkár.
Kitért arra is, hogy Martonyi János a közeljövőben Bukarestbe látogat, hogy áttekintsék a kétoldalú kapcsolatokat, és akkor "a szabad szimbólumhasználat" kérdése sem lesz megkerülhető. Amikor néhány hónapja új kormány alakult Romániában, elkezdődött "ez a bizonyos zászlóháború" - idézte fel. Mint mondta, a feszültség kialakulásáért "egyértelmű, hogy kit terhel a felelősség". Remélhetőleg, ha az új román kormány tagjai elfoglalják a pozíciójukat, megkezdődhet a párbeszéd - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy az EU állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök tárgyal-e a román vezetőkkel a kérdésről, Németh Zsolt úgy válaszolt, Traian Basescu román államfővel "ebben a kérdésben gyorsan egyet fogunk érteni". Remélhetőleg az elnök megosztja majd a szimbólumhasználattal kapcsolatos tapasztalatait Victor Ponta kormányfővel is, és ezt követően vele is meg tudnak majd állapodni - mondta az államtitkár.