Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Nem kifogásolható Füzes Oszkár kijelentése

A román kormányfőnek kell eldöntenie, hogy a székely zászló ügyében a partnerséget vagy a feszültségek gerjesztését választja - mondta Martonyi János magyar külügyminiszter.


Dátum: 2013-02-08 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:45:25.996174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lényegesnek és hasznosnak nevezte Martonyi János, a magyar külügyi tárca vezetője a Titus Corlatean román külügyminiszterrel a székely zászló miatt kialakult ügyről folytatott csütörtök délutáni telefonbeszélgetést. Martonyi János a 180 percben megerősítette: jelentős eltérések vannak a két ország álláspontja között. A román féllel folytatott egyeztetés, majd a két fél részéről kiadott közlemények azt a célt szolgálták, hogy enyhítsék a feszültséget. A telefonbeszélgetés lényege az volt, hogy a továbbiakban a kérdéseket párbeszéd, illetve találkozók útján, a diplomáciai képviseletek további bevonásával kell megoldani. Mint Martonyi János elmondta, meglehetősen derűlátó volt a hívás után, ám „a helyzet ennél láthatóan sokkal ellentmondásosabb”.

A tárcavezető megjegyezte, hogy a csütörtök délutáni telefonbeszélgetést a román miniszter kezdeményezte, de ha ez nem történik meg, akkor este ő is megtette volna ugyanezt – azután, hogy a román miniszterelnök, Victor Ponta ismét megszólalt a székely zászló kapcsán. Martonyi János a Kossuth rádió műsorában közölte, elfogadhatatlannak tartja, hogy a bukaresti kormányfő továbbra is éles, támadó jellegű, sokszor szinte sértő nyilatkozatokat tesz az ügyben. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország ebben a nyilatkozatháborúban nem vesz részt, és a román miniszterelnöknek kell eldöntenie, hogy a román fél a partnerséget vagy a feszültségek gerjesztését választja a továbbiakban.

Martonyi János azt is hangsúlyozta, semmilyen szempontból nem tartja kifogásolhatónak a bukaresti magyar nagykövet, Füzes Oszkár székely autonómia támogatásáról tett szerdai kijelentését, mert az szerinte nem tartalmazott többet és mást, mint amit a magyar diplomácia huszonegynéhány éve képvisel. Az más kérdés, hogy a magyar nagykövet a médiaszerepléseit lezárta, miután lényegében mindent elmondott a témában, és egyébként sincs sok értelme a hiszterizált romániai hangulatban újabb részletes nyilatkozatokat tenni – mondta a 180 percben Martonyi János külügyminiszter.

A román féllel folytatott egyeztetés, majd a két fél részéről kiadott közlemények azt a célt szolgálták, hogy enyhítsék a feszültséget. A telefonbeszélgetés lényege az volt, hogy a továbbiakban a kérdéseket párbeszéd, illetve találkozók útján, a diplomáciai képviseletek további bevonásával kell megoldani. Mint Martonyi János elmondta, meglehetősen derűlátó volt a hívás után, ám „a helyzet ennél láthatóan sokkal ellentmondásosabb”.

A tárcavezető megjegyezte, hogy a csütörtök délutáni telefonbeszélgetést a román miniszter kezdeményezte, de ha ez nem történik meg, akkor este ő is megtette volna ugyanezt – azután, hogy a román miniszterelnök, Victor Ponta ismét megszólalt a székely zászló kapcsán. Martonyi János a Kossuth rádió műsorában közölte, elfogadhatatlannak tartja, hogy a bukaresti kormányfő továbbra is éles, támadó jellegű, sokszor szinte sértő nyilatkozatokat tesz az ügyben. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország ebben a nyilatkozatháborúban nem vesz részt, és a román miniszterelnöknek kell eldöntenie, hogy a román fél a partnerséget vagy a feszültségek gerjesztését választja a továbbiakban.

Martonyi János azt is hangsúlyozta, semmilyen szempontból nem tartja kifogásolhatónak a bukaresti magyar nagykövet, Füzes Oszkár székely autonómia támogatásáról tett szerdai kijelentését, mert az szerinte nem tartalmazott többet és mást, mint amit a magyar diplomácia huszonegynéhány éve képvisel. Az más kérdés, hogy a magyar nagykövet a médiaszerepléseit lezárta, miután lényegében mindent elmondott a témában, és egyébként sincs sok értelme a hiszterizált romániai hangulatban újabb részletes nyilatkozatokat tenni – mondta a 180 percben Martonyi János külügyminiszter.

Kapcsolódó elemek