Az angolok nem mernek nyaralni menni
A britek 60 százaléka nem vagy alig megy az idén nyári szabadságra. Egy felmérés szerint ugyanis a megkérdezett több ezer brit dolgozónak csak 40 százaléka jelezte, hogy kiveszi ez évi teljes szabadságát.
Dátum: 2003-07-28 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:32.719640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A többség azért nem megy, mert túl sok munkája van, illetve a szabadságolás előtti rengeteg tennivaló komoly stresszt okoz neki. A felmérésből ki is derült, hogy egy ideig átlag legalább kilenc órát töltenek napi munkával munkahelyükön a szabadságra menetel előtt, de egyes vállalati igazgatók esetében a munkaidő napi 17 órára nő.
A britek fele bevallotta, hogy szabadsága alatt is félelemmel gondol arra, mi van vagy lesz a munkájával, 10 százalék pedig egyenesen kimondta: attól fél, hogy mire visszajön, elküldik.
MTI - fidesz.hu