Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor felszólalásával kezdődik a tavaszi ülésszak

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik jövő hétfőn az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Ennek első, kétnapos ülésén elfogadhatják a képviselők az új polgári jogi kódexet.


Dátum: 2013-02-08 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:45:31.346690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament honlapján pénteken délután közzétett napirendtervezet szerint a napirend előtti felszólalások és az interpellációs időszak után az új Polgári törvénykönyv zárószavazásával folytatódik az Országgyűlés munkája. Ezt követően a képviselők az MSZP kérésére döntenek az alkotmányügyi bizottság egyik általános érvényű állásfoglalásáról.

A határozathozatalokat követően a képviselők megkezdik többek között a nemzeti dohányboltokra vonatkozó szabályokat módosító javaslat általános vitáját, valamint - benyújtás esetén - akár a 2013-as költségvetés módosításáról szóló előterjesztés általános vitájába is belekezdhetnek. Ez utóbbiról - ha a Ház elé kerül és kivételes sürgős eljárás alá vonják - már kedden végszavazhatnak.

Kapcsolódó elemek