Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidelitas szolidarít a határon túli magyarokkal

A Fidelitas tiltakozik a román kormány kirekesztő politikájával, az ott élő magyarságot sújtó intézkedésekkel szemben - jelentette ki a Fidelitas országos alelnöke pénteken Egerben.


Dátum: 2013-02-08 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:45:31.723145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 Azt gondolják, hogy Európában sehol nem elfogadható, ha a kulturális sokszínűséggel szemben a kirekesztést támogatják - közölte Oroján Sándor abból az alkalomból, hogy a Heves Megyei Önkormányzat döntése alapján pénteken az egri megyeházára kitűzték a székely zászlót. A lobogót Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke tavaly ajándékozott Heves megyének.

Elmondta, a Fidelitas arra törekszik, hogy Európában békében éljenek egymás mellett a nemzetek és a kisebbségek, ehhez pedig fontos egymás szimbólumainak és kultúrájának a tisztelete. A Fidelitas szolidaritásáról biztosítja a határon túli magyarokat, és ennek a jelképe a székely zászló is - mondta Oroján Sándor.

A Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülésén elfogadta a Hitvallás Székelyföld lobogója mellett című dokumentumot. Eszerint Székelyföld és Heves megye lélekben és szívben egy közösséget alkot, "nemzeti identitásunk azonos értékeken nyugszik". A Szabó Róbert (Fidesz) közgyűlési elnök által szignált nyilatkozat szerint Heves megyében minden nemzet tagjáról előítéletektől függetlenül  vélekednek, ezért bántó hogy testvérmegyéjükben, Kovászna megyében hatósági intézkedésekkel tiltják meg Székelyföld lobogójának kitűzését.

Kapcsolódó elemek