Veszélyes és hiteltelen szocialista bírálatok
Az ellenzéki pártok családi kupaktanácsa alkotmányos kérdésekről azért komolytalan, mert ők is pontosan tudják, hogy semmi esélyük sincs arra, hogy a magyar választópolgárok kétharmados parlamenti többséghez juttassák őket - fogalmaz közleményében Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dátum: 2013-02-08 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:45:32.073174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A régi-új harcostársak egyeztetése után elhangzott nyilatkozatok arról tanúskodnak, hogy az ellenzéki pártok továbbra sem támogatják azt, hogy az Alaptörvény megakadályozza az ország újbóli eladósítását és a közpénzek offshore cégekhez való áramlását. Az Alaptörvény nem az alapvető létfeltételek biztosítása helyett, hanem a feltételek biztosítása mellett teszi lehetővé az utcán való életvitelszerű tartózkodás jogellenessé nyilvánítását. A közterületeken lakás tiltása a társadalom többségének és a hajlék nélkül élőknek egyaránt érdeke, amelyet az elmúlt hetekben – különösen a fővárosban – kialakult hajléktalan-helyzet és a hajléktalanok fagyhaláláról szóló hírek is alátámasztanak. A szocialisták alkotmánytervezete veszélyes: utat nyitna az ország újbóli eladósításához és nem garantálná a nemzeti vagyon, valamint a magyar föld védelmét - írja Gulyás Gergely.