Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saron megkezdte washingtoni tárgyalásait

Felemás előjelek közepette kezdett tárgyalásokat hétfőn Washingtonban Ariel Saron izraeli miniszterelnök. Amerikai megítélés szerint kedvezően befolyásolhatja a látogatást az izraeli kormány előző napi döntése több mint félezer palesztin fogoly szabadon bocsátásáról. Kedvezőtlenül hathat a megbeszélésekre ugyanakkor az a tény, hogy Izrael a jelek szerint nem hajlandó elállni az úgynevezett védőkerítés felállításától a Jordán folyó nyugati partján, sőt annak építése - heves viták közepette - meg is kezdődött.


Dátum: 2003-07-28 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:33.626467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Bush-kormány már több alkalommal jelezte, hogy nem ért egyet a kerítés létesítésével, maga az elnök a múlt hét végén a palesztin miniszterelnökkel, Mahmúd Abbásszal folytatott tárgyalásokon egyértelművé tette, hogy az izraeli lépést problémának tekinti.

Az izraeli kormányfő hétfői tárgyalópartnere Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó, míg George Bush elnök és Ariel Saron találkozójára kedden kerül sor. Saron első ízben lesz a Fehér Ház hivatalos vendége az útiterv néven ismert, az Egyesült Államok és személy szerint Bush elnök által erőteljesen szorgalmazott közel-keleti békekezdeményezés tavaszi bejelentése óta. Washingtonban rendkívül nagy súlyt helyeznek a béketervre, amelynek egyik legfontosabb eleme az önálló palesztin állam megalakítása 2005-re.

Az amerikai elnök a tervben foglaltak megvalósítását egyik fő külpolitikai célkitűzésének tekinti, s mindebben - Jasszer Arafattal szemben - Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnököt partnernek tekinti. Az elnök mindennek hangot is adott a palesztin kormányfő hivatalos fogadásával, Abbász törekvéseinek támogatásával és a palesztinoknak felkínált gazdasági-pénzügyi segítséggel.

Az útiterv megvalósításának útjában álló akadályok már napirendre kerültek a múlt heti tárgyalásokon, és ezek képezik a Saron miniszterelnökkel kezdett megbeszélések fő témáját is. Eszerint áttekintik az alapvető izraeli biztonsági követeléseket, azokkal összefüggésben a szélsőséges palesztin szervezetek által végrehajtott terrorcselekmények beszüntetésének ügyét, másrészt azokat a feltételeket is, amelyek teljesítését Mahmúd Abbász elengedhetetlennek tekinti a békekezdeményezés megvalósítása szempontjából. Ezek között említette Abbász az izraeli kivonulás folytatását a megszállt területekről, a palesztin foglyok szabadon bocsátását, a zsidó telepek létesítésének beszüntetését és a lemondást az említett biztonsági kerítésről.

Washingtonban nagy reményeket fűznek az izraeli kormányfő tárgyalásaihoz, rámutatva arra, hogy az Abbász-látogatás után azok sikere nagymértékben előmozdíthatja a közel-keleti útiterv megvalósítását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek