Fidelitas: a HaHa csak a zavarkeltésben érdekelt
Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, a HaHa nélkül már rég nyugalom lenne a felsőoktatásban - reagált az alternatív hallgatói szervezet hétfői megmozdulásaira a Fidelitas.
Dátum: 2013-02-11 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:00.431780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tMint írják: a\xa0tárgyalások során a kormány többször gesztust mutatott, minden felmerült kérdésről hajlandó volt tárgyalni, minden legitim érdekvédő szervezettel egyeztetett és tárgyalóasztalhoz ült. Hangsúlyozzák, hogy a legutóbbi akcióival a HaHa végképp elárulta magát és elárulta a fiatalokat: semmi más céljuk nincs, csak éket verni a fiatalok közé.', 'Külföldi pénzből támogatva csak politikai céljai vannak. Indulatokat, balhékat gerjeszt, provokál, meg akarja osztani a fiatalokat, akik korántsem annyira megosztottak, mint amennyire a HaHa azt szeretné - jegyzik meg, hozzáfűzve: világos összefonódások vannak a magyar baloldallal, eladta magát Bajnai Gordonnak, a HaHa az MSZP és a Haza és Haladás kis testvére és egyben játékszere lett. A HaHa tehát nem más, mint egy politikai szervezet érdekvédelmi álruhában - húzzák alá.
\xa0
"Míg a fiatalok az ország korábbi vezetőitől csak azt hallhatták, hogy >ha nem tetszik, el lehet menni<, most azt hallják, hogy maradjatok itthon. A HaHa által hangoztatottakkal ellentétben nagyon sok fiatal őszintén örül annak, hogy a kormány végre arra ösztönzi a hazai munkaáltatókat, hogy diploma után foglalkoztassák a fiatalokat" - zárul a közlemény.
']