Az E.ON gázüzletágának megvásárlása miatt változhat a költségvetés
Az E.ON gázüzletágának megvásárlásával összefüggésben írhatja át az idei költségvetést az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők emellett tárgyalni kezdhetik például az igazságügyben dolgozók nyugdíjazásával kapcsolatos előterjesztést, valamint az atomenergia helyzetéről szóló jelentést is.
Dátum: 2013-02-12 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:01.211773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően szavazhatnak a 2013-as büdzsé módosításáról, amelyet a parlament hétfőn este, kivételes sürgős eljárással tárgyalt. A kormány javaslatában azt kezdeményezi, hogy az állam készfizető kezesként feleljen az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért.
A nap további részében vitatják meg az igazságügyi alkalmazottak nyugdíjazásáról szóló előterjesztést. A kabinet ebben arra teszt javaslatot, hogy fokozatosan, tíz év alatt csökkenjen 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára. Az indítvány általános vitája a délelőtti órákban kezdődhet, majd rövid halasztást követően utolsó napirendi pontként zárhatják le.
Eközben téma lesz még az önkormányzati törvény és a szellemi tulajdonra vonatkozó szabályok változtatása, továbbá az atomenergia 2009-2011 közötti hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés is.