Cséfalvay: Reformokra épül a magyar gazdaságpolitika
A pénzügyi stabilitásra és reformokra épül a magyar gazdaságpolitika, amely megteremti az egészséges növekedés alapjait - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy konferencián kedden.
Dátum: 2013-02-12 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:04.848495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek jelei már most is látszanak, hiszen Magyarország a 9. helyre került az Ernst and Young legújabb globalizációsindex-rangsorában - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, hozzátéve, hogy a GDP-arányos export 93 százalék, miközben az exporton belül a magas hozzáadott érték aránya megközelíti a 20 százalékot.
A stabilitási lépések megvalósításakor a kormány a válság terheinek és kockázatainak megosztásra törekedett - mondta az államtitkár. A reformok közül kiemelte a közszféra reformját, amely a méretgazdaságosságot célozta meg a megyei és járási rendszer átalakításával, a munkaerő-piaci reformot, amely a rugalmas munkaerő-piaci szabályozást mozdítja elő, az intézményi reformokat, közte az új összetételű Költségvetési Tanácsot.
A már befejezett adóreform a munkát és jövedelmeket terhelő adók csökkentése és a fogyasztást terhelő adók növelése révén segíti a versenyképesség javulását - fogalmazott Cséfalvay Zoltán.
Az államtitkár közölte: az adósság 2012-től csökkenő pályára került, az államháztartás hiánya 2012-ben kisebb volt 3 százaléknál, és az uniós szabály szerint 2,7 százalék lehet. Hozzátette: nem lesz választási költségvetés 2014-ben sem, mert "az elért 3 százalék alatti hiányt ez a kormány a jövőben is meg fogja őrizni".