"Az új Ptk. kiterjeszti a szabadságjogokat"
Az új Polgári törvénykönyvet ért kritikákat azon a szemüvegen keresztül kell nézni, hogy vajon két tucat jogtudós egy évtizedes munkáját lehet-e egyetlen sajtóközleményben értékelni, vagy ennél alaposabb értékelésre van szükség – jelentette ki Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján. Ugyanitt Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő elmondta, rendkívüli jelentőségű változásnak tekintik azt, hogy a családjogi törvény bekerült a kódexbe.
Dátum: 2013-02-12 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:09.414249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány köszönetet mond azoknak a jogtudósoknak, akik részt vettek az új Ptk. előkészítésében – fogalmazott a fideszes politikus. A kódexet ért kritikákkal összefüggésben elmondta, ezeket mindig „azon a szemüvegen keresztül kell nézni, hogy vajon két tucat jogtudós egy évtizedes munkáját lehet-e egyetlen sajtóközleményben értékelni, vagy ennél alaposabb értékelésre van szükség”. A kormány a jogtudósok oldalán áll ebben a kérdésben, hiszen változatlan formában terjesztette be a Ptk.-t, és a kabinet által benyújtott módosító javaslatokat is egyeztették a polgárjogi kodifikációs szerkesztőbizottság elnökével – fűzte hozzá.
Az úgynevezett üvegzseb-szabályokról szólva Répássy Róbert elmondta, a kódex hatályba lépése után azokat az információszabadságról szóló törvény fogja tartalmazni. A közérdekű adatok nyilvánossága ide tartozik, és nem a Ptk.-ba – szögezte le, megjegyezve, „ez nem a kormány miatt alakult így, hanem a szerkesztőbizottság kívánsága volt, hogy a Ptk.-ból az oda nem illő szabályokat helyezzük át más törvényekbe”.
Répássy Róbert szólt arról is, hogy a zárószavazás „elsöprő sikert hozott, hiszen a törvényt meg nem szavazó képviselők egy része is csak tartózkodott”. Az idő majd megmutatja, hogy a törvény mennyire hasznos, és történelmi jelentőségű – tette hozzá. Az új Ptk. 2014. március 15-én, a polgári forradalom évfordulóján lép majd életbe; keresve se lehetne erre ennél jobb időpontot találni – vélekedett a politikus.
Kiemelt fontosságú a gyermekek jogainak védelme
Rendkívüli jelentőségű változásnak tekintjük azt, hogy a családjogi törvény bekerült a törvénykönyvbe – jelentette ki Mátrai Márta. Szavai szerint a házasság és a család védelmének az elve, a kiskorú gyermek védelmének az elve, valamint a házastársak egyenjogúságának elve „végigmegy az egész Ptk.-n”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a házasság és a család védelmének az elve teljes mértékben megegyezik az alaptörvénnyel. Az e törvény szellemiségében létrejövő kapcsolatok – például a házasság, az öröklés, a gyámság intézménye –, valamint az egyéb olyan kapcsolatrendszerek, mint az élettársi viszony, valamint az örökbefogadó szülő és a nevelt gyermek kapcsolata, mind védelemben részesülnek – sorolta a fideszes országgyűlési képviselő. Kiemelte, hogy a családjogi törvényen végighúzódik a gyermekek jogainak a védelme.
A házasság az alaptörvény szerint egy férfi és egy nő szabad elhatározásán alapuló életközösségével jön létre – emlékeztetett. Az élettársi jogviszonyról szólva elmondta, az élettársak joga még inkább kiteljesedett azzal, hogy gyermekvállalás esetén megilleti őket a lakhatással és a tartással kapcsolatos jog előnye. Hozzátette: a regisztrált élettársi kapcsolat nem került bele a Ptk.-ba, ezt továbbra is egy külön törvény rendezi.
Mátrai Márta felhívta a figyelmet a mediáció intézményére. A bírósági eljárásokat megelőzően a felek igénybe vehetik ezt a lehetőséget, akár a tartási kötelezettség, vagy a gyermekelhelyezés vitás kérdései rendezésére, és lehet, hogy ezáltal egy olyan megállapodás születik, amely sokkal egyszerűbbé teszi a bírósági eljárást – jegyezte meg.
Az új Ptk. nyolc könyvből áll - Bevezető rendelkezések, Az ember mint jogalany, A jogi személy, Családjog, Dologi jog, Kötelmi jog, Öröklési jog és Záró rendelkezések -, a terjedelme pedig csaknem kétszerese a hatályosnak, ami javarészt abból fakad, hogy a családjog mellett a társasági jog anyagi szabályai is bekerültek a szövegbe.
A kódex közel 1600 paragrafust foglal magában, amelyek több mint tízezer szabályt alkalmaznak.