"Élmény lesz ide focimeccsre jönni"
Három Lánchídnak megfelelő acélszerkezet épül be a stadionba, egy szabványos futballpályányi alapterületen öt méter magas hasábot lehetne önteni a felhasználásra kerülő betonból, illetve, ha az elektromos kábeleket egymás után tennénk, azzal Budapestet összeköthetnénk Belgráddal – érzékeltette a 2014 őszére elkészülő Albert Stadion méreteit a fidesz.hu-nak Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos.
Dátum: 2013-02-13 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:13.282671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
„Röviddel ezelőtt még annak a küszöbén álltunk, hogy megszűnik a Fradi, mert eladták a labdarúgó klubot és a stadiont is, mivel a magántulajdonos egy idő után már nem volt hajlandó finanszírozni a klubot. Így akár 114 év után megszűnhetett volna a ferencvárosi foci” – elevenítette fel a beruházás előzményeit portálunknak Fürjes Balázs.
Ehhez képest az elmúlt időszakban a sportegyesület visszavásárolta a labdarúgó klub részvényeit, a magyar állam pedig az ingatlant. Ezzel megnyílt az esély arra, hogy megmaradjon a Fradi, és hogy új stadiont kapjon a csapat.
Fürjes Balázs elmondta, hogy míg Kubatov Gábor FTC-elnök és csapata elképesztő munkát végzett a Fradi megmaradásáért, addig a kabinet a kormánybiztos koordinálásával elkezdte a stadion építésének előkészítését.
Tájékoztatása szerint tervekkel együtt vették vissza a stadiont a brit tulajdonostól, amelyek alapján - kis módosítással – márciusban megkezdődhet az építkezés.
['\n\t\t\n\t\tA kormánybiztos a stadionépítés finanszírozásáról szólva kiemelte, hogy az MNV Zrt. által február végéig lefolytatott közbeszerzési eljárás lezárulta után röviddel kezdődhetnek a munkálatok is, hiszen a beruházás elindításához szükséges források is rendelkezésére állnak már.', 'Korszerű és takarékos
\xa0
A teljes beruházás 14 milliárd forintba fog kerülni, azonban a stadion átépítésével több mint 30.000 négyzetméternyi beépíthető terület szabadul fel, amit el fog adni az MNV Zrt. egy pályázaton. A kormánybiztos abban bízik, hogy az összköltség közel fele be fog folyni az említett telek értékesítéséből. Így amellett, hogy hazánk egyik legkorszerűbb stadionja lesz az Albert, kétségtelenül a legtakarékosabb ilyen jellegű beruházás is lehet.', ' \n']
A beruházás méreteit érzékelteteti, hogy három Lánchídnak megfelelő acélszerkezet épül be a stadionba, egy szabványos futballpályányi alapterületen egy öt méter magas hasábot lehetne önteni a felhasználásra kerülő betonból, illetve, ha az elektromos kábeleket egymás után tennénk, azzal Budapestet összeköthetnénk Belgráddal.
Akár a meccseket is kiértékelhetik a szurkolók a helyszínen
A budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos két alapvető célt jelölt meg a tervezés során. Ezek közül az első az volt, hogy élmény legyen ide focimeccsre jönni. Mint mondta: ugyan 90 perc egy mérkőzés, mégis azt szeretnék, hogy „háromszor 90 perces legyen egy Fradi meccs”. Azaz érje meg másfél órával hamarabb a helyszínre érkezni, és legalább egy órával tovább maradni, mert annyi érdekességet, programot, újdonságot nyújt majd az új stadion.
['\n\t\t\n\t\tA látványtervek közt barangolva érzékelhető, hogy az egész sportkomplexumot igyekeznek úgy kialakítani, hogy ne legyen sorban állás a pénztáraknál, a tömeg akkor is könnyen beáramolhasson, ha teltház van. Emellett a lelátókat is úgy szerkesztik majd meg, hogy mindenki könnyen a helyére juthasson. Ezek alapján határozott benyomásunk tovább erősödött, hogy a belső terek kialakításánál valóban a néző kényelmi szempontjai kerültek a középpontba.', 'Nemcsak futballmérkőzések lesznek a stadionban
\xa0
A komfortérzetet tovább növeli, hogy betervezésre kerültek olyan létesítmények is, mint például a vállalati páholyok, amelyekben éves bérlettel vehetik ki a cégek az üléseket. Ez a szurkolók kényelme mellett jelentős bevételekhez is jutathatja a stadiont.\t\t\t\n']
Fürjes Balázs másik markáns tervezési irányként pedig arról beszélt, hogy cél olyan helyek kialakítása, ahol az évi 30-50 focimeccsen túl, az év többi napján is lehet más rendezvényeket tartani. Ilyen belső tér lesz például egy 1500 négyzetméter alapterületű, nyolc méter belmagasságú terem, ami gépkocsi márkabemutatóktól a fogadásokon, estélyeken át a konferenciákig a legkülönbözőbb rendezvények befogadására alkalmas helyszín lehet majd.
Ferencváros új centruma
A stadion alapadottságai kitűnőek, hiszen jól megközelíthető metróval, villamossal és közúton is, napközben és este egyaránt. Minden adott ahhoz, hogy nagyon jó rendezvényhelyszínné váljon a komplexum, hiszen ott van a catering, ott vannak az éttermek – hívta fel figyelmünket Fürjes Balázs.
Arra a kérdésünkre, hogy ki és miből fogja üzemeltetni a stadiont, a kormánybiztos válaszában elmondta: az FTC fogja megkapni a működtetés jogát és kötelezettségét. Ugyanakkor felhívta a figyelmet: már a kezdetek kezdetén világossá tették, hogy egyetlen forintot sem fog kapni a klub működésre, az ehhez szükséges bevételeket önállóan kell előteremteniük, azonban a komplexum erre alkalmas is lesz.
Nem lesznek drótkerítések, rácsok a pálya és a lelátó között
„Kubatov Gáborral együtt családi stadiont szeretnénk, hogy valóban családi program legyen hétvégén délutánonként kilátogatni a mérkőzésekre” – mondta a kormánybiztos, érzékeltetve: nem lesznek drótkerítések, rácsok a pálya és a lelátó között.