"Mesterházy hiába próbálja átfesteni az MSZP arcát"
„Mesterházy Attila hiába próbálja átfesteni az MSZP arcát, a vékony vakolat mögött ott van Gyurcsány Ferenc és Bajnai gordon, akik felhasználják a szocialista pártot. Ezek nem új emberek, és ugyanazt akarják csinálni, mint kormányzásuk alatt” – reagált újságíróknak Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője, az MSZP pártelnökének keddi nyilatkozatára.
Dátum: 2013-02-12 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:14.059959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2