"Erősen döcög az ellenzéki együttműködés"
A Fidesz szerint az ellenzéki egyeztetéseken kiderült: ugyanazt a veszélyes és a magyar emberek érdekeit semmibe vevő politikát folytatnák, amivel korábban kiárusították a nemzeti vagyont, és megszorító gazdaságpolitikával tönkretették Magyarországot.
Dátum: 2013-02-12 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:16.991441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-frakció MTI-hez eljuttatott közleménye az ellenzéki egyeztetések keddi tárgyalására reagált, amelyen szó volt a paksi atomerőmű bővítésének feltételeiről - köztük arról, hogy csak széles körű társadalmi egyetértés esetén épüljön új blokk - és az E.ON gázüzletágának megvásárlásáról is, amit feleslegesnek ítélnek a baloldali pártok.
A Fidesz szerint úgy tűnik, hogy "erősen döcög" az ellenzéki együttműködés. A baloldalnak még az egyeztetések témájában sem sikerül megállapodni, nemhogy a részletekben: gazdaságpolitikáról ülnek össze, de megegyezés híján ötletelnek.
Az elmúlt hetekben egyértelmű vált: régi és új baloldaliak egyetlen dologban értenek egyet: együtt vannak a megszorításokért. Most azt is világosan kimondták, hogy nem értenek egyet a rezsicsökkentéssel, és azzal, hogy az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek visszavásárlásával Magyarországnak végre beleszólása lehet a magyar lakosság gázellátását érintő kérdésekbe, és ezzel újabb eszköz áll rendelkezésre a további rezsicsökkentéshez - olvasható a Fidesz-frakció közleményében.