Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták ismételten pártérdekeiket helyezik előtérbe

Az Európai Tanács pénteki megállapodása során elért kiemelkedő magyar sikert a szocialisták képtelenek megemészteni. Magyarország támogatási pozíciója ugyanis romba döntötte azon vádjukat, hogy a kormány elszigetelődött és sehonnan sem számíthat jóindulatú támogatásra. Az egyértelmű siker elismerése helyett így marad a szocialista trükközés a számokkal, a kormány alaptalan rágalmazása. Elfogadhatatlan, hogy az MSZP még a legfontosabb nemzeti ügyek esetén is pártérdekeit helyezi előtérbe a nemzeti érdekkel szemben.


Dátum: 2013-02-13 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188921
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:21.157564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialisták képtelenek elfogadni, hogy Magyarország lett a pénteki megállapodás egyik legnagyobb nyertese. Képtelenek elfogadni, hogy hazánk mindhárom mérvadó uniós mérőszám alapján dobogós helyet ért el a 27+1 tagállam közötti versenyben. Magyarország sikerének elismerése ugyanis egyet jelentene hazugságaik elismerésével: A Magyarország számára kiharcolt kiemelkedő pozíció látványosan cáfolja azon, az elmúlt években folyamatosan sulykolt hamis vádjukat, hogy a magyar kormány elszigetelődött és sehonnan sem számíthat jóindulatú támogatásra.

A szocialisták arra számítottak, hogy a gazdasági nehézségek miatt zsugorodó európai költségvetés csökkenti Magyarország támogatását is és ezt a kormány hibájául tudhatják be. Ez az álságos taktika most romokban hever. A hazánknak jutó támogatás nem zsugorodott együtt az európai költségvetés egészével, befizetéseink kisebbek lettek, az egy főre eső támogatás 660 ezer forintról 712 ezerre nőtt, és minden mutatóban előbbre léptünk a nemzetek sorrendjében.

A szocialisták képtelenek ennek a közös sikernek örülni. Ehelyett lázas igyekezettel keresgélnek olyan költségvetési rovatokat, amelyekben csökkentést tudnak kimutatni. Elemzéseikből hiányzik a szakmaiság, csak a politikai céljaikat látszólag alátámasztó részleteket veszik figyelembe. Csak szánni lehet ezt a meddő igyekezetet.

A szocialisták mostani magatartása ugyanakkor ismételten rávilágít politikájuk igazi arcára: a még legfontosabb nemzeti összefogást érintő ügyekben és elvitathatatlan sikerek esetén is pártérdekeiket helyezik előtérbe a nemzeti érdekekkel szemben. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja elfogadhatatlannal tartja a szocialisták magatartását.

Az európai költségvetés terheit viselő államok, a maguk pénzügyi problémái miatt csökkentették az Unió költségvetését. Ezt helytelenítjük. Ám mivel ezen a helyzeten az Európai Parlament változtatni nem tud, durván sértené nemzeti érdekeinket, ha a nehezen megszületett megállapodás nem kapná meg az európai parlamenti jóváhagyást. Ezért felszólítjuk a magyar szocialista EP-képviselőket, hogy lépjenek túl a pártérdekeiken és az ország javát szolgálva - korábbi nyilatkozataikkal ellentétben - segítsék a megállapodás törvényerőre emelését.

Háttér:

Múlt hét pénteken született megállapodás az Európai Unió következő hétéves, 2014-2020 közötti időszakára vonatkozó keretköltségvetéséről az Európai Tanács ülésén.

A nettó pozíció, tehát az egy-egy tagállamba érkező támogatások és tagállami befizetések különbözete tekintetében - nagyjából 25 milliárd euró - Magyarország, Lengyelország és Románia mögött a harmadik helyen zárta a tárgyalásokat. A nemzeti össztermék százalékos arányában ez az összeg a GNI 3,6 százaléka, amivel Bulgária után a második Magyarország. Az egy főre jutó támogatás mértékét illetően pedig a litvánok után a magyaroké a második pozíció. Minden magyar állampolgárra 2512 euró (712 ezer forint) jut majd. Mindhárom mutatóban Magyarország több helyet előrelépett a korábbi, 2007-2013 közötti időszakhoz képest.

Kapcsolódó elemek