Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erőszak és fenyegetőzés a Hit Gyülekezete istentiszteletén

A programot megszakítva szólalt fel a Hit Gyülekezete vasárnapi istentiszteletén egy férfi, majd feljelentést tett önmaga ellen; a vallási közösség nem csak vele szemben, hanem egy ott megjelent újságíró ellen is rendőrségi intézkedést kért - közölte a két érintett.


Dátum: 2003-07-29 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:36.800277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az apai fájdalom három év után tört ki belőlem" - indokolta tettét hétfőn Révay Zoltán, aki közlése szerint azt szerette volna, ha a gyülekezet megemlékezik közlekedési balesetben elhunyt fia halálának 3. évfordulójáról. Hozzátette: a fia a közösség tagja volt, operatőri munkát végzett a gyülekezetnél, ám nem állt annak alkalmazásában.

A vidéki kőfaragó elmondta, hogy felszólalása után nyolcan megragadták hátulról, eltávolították a csarnokból, s ennek során - a hétfői orvosi látlelet szerint - nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Hit Gyülekezete a férfi ellen rendőrségi eljárást kezdeményezett. A Budapesti Rendőrfőkapitányság vasárnap az MTI-vel közölte: a X. kerületi kapitányság helyszíni jelentése alapján a rendőrség közveszéllyel való fenyegetés gyanújával elrendelte a nyomozást.

A fia halálának évfordulóján felszólaló férfi az MTI-nek hétfőn elmondta: nem zsarolt és nem fenyegetett senkit, erőszakot sem alkalmazott, de a vele történtek miatt sem kíván feljelentést tenni.

A gyülekezet közlése szerint viszont Révay Zoltán fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve szakította meg az istentiszteletet.

"Az istentiszteleten többezer ember jelenlétében egy terrorista jellegű támadás zajlott le; a támadás előre megtervezett akció volt" - mondta a Hit Gyülekezete megbízott szóvivője hétfőn az MTI-nek.

"A gyülekezet feljelentést tett garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, közveszéllyel fenyegetés és zsarolás miatt az elkövetéssel gyanúsítható Jezsó Ákos, a Magyar Nemzet újságírója és társa ellen" - fogalmazott Szobota Zoltán. Közlése szerint Révay Zoltán korábban soha nem kérte, hogy emlékezzenek meg fiáról, de a baleset után közvetlenül százezer forint segélyt küldtek a családnak, s a vétkes autóssal szemben szakügyvédet biztosítottak, aki meg is nyerte a többmillió forintos kártérítési pert.

"Nem igaz, hogy a rendezők bántalmazták volna Révay Zoltánt. Ezzel szemben a tény az, hogy csak azután vitték ki a rendezők a csarnokból, amikor az őt jobb belátásra bírni igyekvő lelkésszel szemben is erőszakosan lépett fel" - hangsúlyozta.

A megbízott szóvivő cáfolta azt is, hogy Jezsó Ákos újságírót bárki megfenyegette volna.

A Magyar Nemzet munkatársa viszont az MTI-nek elmondta, hogy újságíróként vett részt az istentiszteleten, mert cikket akart írni a Hit Gyülekezetéről, és ahhoz adatokat kívánt gyűjteni. Közlése szerint - a rendezők irányítása alapján - Révay Zoltán mellett ült a Hit Csarnokban az egyik emeleti szektorban.

"Mielőtt Németh Sándor vezető lelkész megkezdte volna az istentiszletet, Révay Zoltán a korláthoz szaladt, s lekiáltva azt kérte: emlékezzenek meg közlekedési balesetben elhunyt fiáról" - tette hozzá.

Jezsó Ákos tájékoztatása szerint erre mintegy nyolc biztonsági őr "rohanta le" Révay Zoltánt: az egyik befogta a száját, a másik a nyakát szorította, végül levonszolták a férfit az emeletről, oly módon, hogy feje közben a földre lógott.

Az újságíró közölte: a földszinten őt is körbefogták, és bezárták előtte az üvegfalat, miközben az őrök Révay Zoltánt fejjel lefelé egy padra dobták; ezután a biztonsági szolgálat tagjai megakadályozták az újságírót, hogy a levonszolt férfi közelébe férjen.

A sajtó munkatársa a főbejáraton kiment az épületből, egy pad felé tartott, amikor egy férfi elébe ment, udvariasan a biztonsági szolgálat főnökeként mutatkozott be, közben azonban vállára tette a kezét, és azt megszorítva - néven szólítva őt - a kapu felé intett.

"Udvarias formában, azonban határozottan utalt arra, hogy retorziók érhetnek, amennyiben tudósítok az eseményről" - mondta az újságíró. A Magyar Nemzet munkatársa az MTI-nek hangsúlyozta, hogy nem áll baráti viszonyban Révay Zoltánnal.

Mint elmondta, hivatalosan nincs tudomása arról, hogy feljelentést tettek volna ellene, bár - tette hozzá - nem érti, hogy egy újságíró ellen milyen alapon készülne feljelentés akkor, ha csak a munkáját végzi, és vasárnap nem akadályozott senkit hitélete gyakorlásában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek