Puskás: Törvényt sértett a Magyar Nemzeti Bank
Az ÁSZ jelentése szerint az MNB megsértette azt a törvényt, amely szabályozza a bankok működését – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Puskás Imre. A politikus bejelentette, a Fidesz-frakció kezdeményezi, hogy a jövő héten az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága tűzze napirendi pontjára az ÁSZ Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó jelentését, és hallgassa meg Simor András jegybankelnököt.
Dátum: 2013-02-13 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:24.172848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁSZ jelentése szerint az MNB megsértette azt a törvényt, amely szabályozza a bankok működését. Miután Magyarország 2008-ban az IMF-hez és az unióhoz fordult hitelért, ezt követően a nemzeti bank éveken keresztül üzleti titok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a hét legjelentősebb magyar bank tevékenységéről, állapotáról, gazdasági tevékenységéről a Nemzetközi Valutaalapnak.
A Fidesz-frakció kezdeményezi, hogy a jövő héten az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága tűzze napirendi pontjára az ÁSZ Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó jelentését. Az ülésre meghívjuk Simor András MNB-elnököt és az ÁSZ illetékes munkatársait. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy tudott-e a jegybankelnök a történtekről, milyen intézkedéseket tett, illetve kíván tenni - mondta el Puskás Imre.
A képviselő arról is beszélt, hogy a jelentés számos olyan megállapítást tett, amelyek felvetik az ésszerű működés kérdését. Példaként említette az iratkezelés ügyét és a dolgozói fizetéseket. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jegybank négy évig gyakorlatilag úgy működött, hogy nem volt jogszerű iratkezelési rendje, és a válságos években az MNB-nél dolgozók átlagjövedelme meghaladja a kereskedelmi bankoknál dolgozók fizetését.
A számvevőszéki és költségvetési bizottság alelnöke bízik abban, hogy a kérdésekre megnyugtató válaszokat kapnak, és az MNB működésében a jövőben nem kerül sor ilyen mértékű törvénysértésre, sőt kisebb súlyú szabályszegésekre sem.