Tanodaprogramot indított az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat
Halmozottan hátrányos helyzetű iskolások felzárkóztatását segítő tanodaprogramot indított az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat.
Dátum: 2013-02-13 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:26.807825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A program szerdai nyitórendezvényén Csóka János Pál, a szervezet elnöke arról beszélt, hogy az újpesti önkormányzattól kapott, csaknem 500 négyzetméteres épületben minden olyan gyereknek szeretnének segíteni, aki lemaradt a tanulásban. Hozzátette: az épületből lépésről lépésre közösségi házat alakítanak ki, ahol a három oktatási helyiség mellett boksztermet és egy helytörténeti kiállítást is létrehoznak. Az épületben táncház és nemzetiségi nyelvoktatás is helyet kap.
Wintermantel Zsolt (Fidesz - Újpestért Egyesület), a IV. kerület polgármestere egy tavalyi felmérésre utalva azt mondta, Újpest számít mindenkire, s bízik abban, hogy a meglévő intézményhálózatot, kulturális és sportéletet a lelkes szakemberek segítségével több hasonló kezdeményezéssel ki tudják egészíteni.
Molnár Szabolcs alpolgármester tájékoztatása szerint első körben mintegy 50 olyan tanuló vesz részt a programban, akinek a problémáit a hagyományos intézményrendszeren belül nem lehet megfelelően kezelni. Kiemelte: ez nem cigányprogram, a cél az, hogy segítsék azokat a gyerekeket, akik otthon valamilyen okból nem kapják meg a sikeres tanulmányaikhoz szükséges támogatást.
Szólt arról is, hogy noha a program keretében a gyerekeknek a számukra problémás tárgyakból egy jegyet javítaniuk kell egy év alatt, sokkal lényegesebb, hogy az érintettek be tudják fejezni tanulmányaikat és minél magasabb képzettséget szerezzenek.
A képzés résztvevőit heti 26-30 órában szaktanárok segítik.