Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az Ab jogkörét nem érinti a benyújtott javaslat"

Visszautasítja a Fidesz a múlt héten beterjesztett alaptörvény-módosítási javaslatot ért szocialista kifogásokat.


Dátum: 2013-02-13 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:28.633934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP-s Bárándy Gergely szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja a jogállam és a jogbiztonság elleni aljas támadásnak tartja a kormánypártok alkotmánymódosító indítványát. Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő erre reagálva az MTI-nek úgy fogalmazott: az elmúlt két és fél év tapasztalata azt mutatja, hogy ha a szocialisták valamit nem tartanak jogállaminak, az annyit jelent, hogy egy javaslattal nem értenek egyet.

A hallgatói szerződés alkotmányban rögzítésével kapcsolatos MSZP-s kritikára azt mondta: a Fidesz-frakció ragaszkodik ahhoz, hogy az állam közpénzből csak azoknak fizesse az oktatási költségeit, akik a diploma megszerzését követő húsz évből legalább tízet Magyarországon dolgoznak.

Visszautasította továbbá, hogy a Fidesz-KDNP korlátozni akarná az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörét. Kijelentette: az Ab jogkörét egyáltalán nem érinti a benyújtott javaslat. Ehelyett szélesedik az Ab-hoz fordulásra jogosultak köre azzal, hogy a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhat majd a testülethez utólagos normakontrollért - magyarázta a kormánypárti politikus.

Végül a választási kampány politikai hirdetéseiről szólva Gulyás Gergely közölte: a Fidesz reméli, az MSZP is egyetért azzal, hogy a közpénzből fenntartott közmédiában a választáson induló minden pártnak egyenlő feltételek mellett kell biztosítani a megjelenés feltételét. Hozzátette, ha a kereskedelmi médiumokban korlátlanul lehet hirdetéseket megjelentetni, akkor a választás pénzügyi versennyé válik. Hangsúlyozta azt is, hogy utóbbiak esetében a javaslat nem a tilalomról szól, hanem arról, hogy a kereskedelmi médiumokban korlátozhatók a politikai hirdetések.

Kapcsolódó elemek